| Teljes neve: Nelly Kim Furtado. Victoriában született, szülei portugálok. Anyja: Maria Manuela, apja: António José Furtado. Az anyja házvezető nő volt és Nelly gyakran segített anyjának a munkában, mint később állította sose érdekelte, hogy mások mit gondolnak erről. Ő felvállalja, hogy dolgozói rétegből küzdötte fel magát. A zene világába 2000-ben tört be a Whoa, Nelly! című albummal erről az I'm Like a Bird dala által lett népszerű. 2002-ben 4 Grammy-díjat kapott. 2003 novemberében jelent meg Folklore című albuma, erről a Forca című dal lett a 2004-es labdarúgó-Eb dala. 2006-ban Loose című albuma jelent meg. A munkálatokban főként Timbaland segítette, akivel Timbaland új albumjára Justin Timberlake-kel már készítettek egy számot, amely a Give It to Me címet kapta. Negyedik stúdióalbuma a Conózcame 2007-ben fog debütálni, és ez lesz Nelly első spanyol nyelvű korongja. Énekesi pályafutását négy évesen kezdte, mikor anyukájával egy helyi templomban énekelt. Kilenc éves korától elkezdett hangszereken játszani, és mikor tizenkét éves volt megírta első saját dalát. | |